Főiskolai Hallgatói
Önkormányzat
Mi a HÖK?
A Hallgatói Önkormányzat az intézmény összes beiratkozott
hallgatója függetlenül attól, hogy tanulmányait milyen oktatási formában
végzi. A hallgatók által demokratikusan megválasztott elnökség hivatott
ellátni azokat a feladatokat és megvalósítani azokat a célokat, melyeket
alapszabályban rögzített. Más szemszögből pedig a HÖK olyan érdekvédelmi
szervezett, mely egyetértési jogot gyakorol a hallgatókat közvetlenül
érin-tő bármely kérdésben. Az Eszterházy Károly Főiskola Főiskolai Hallgatói
Önkormányzata (továbbiakban: FHÖK) a Főiskola hallgatóinak önálló önkormányzati
szervezete.
Az FHÖK célja, feladata:
- A hallgatókat érintő valamennyi kérdésben ellátja
a Főiskola hallgatóinak érdekképviseletét és érdekvé-delmét a Főiskolai
Szenátusban és a különböző bizottságokban.
- Megalkotja saját alapszabályát, azt jóváhagyásra bemutatja a Főiskolai
Szenátusnak.
- Segíti a hallgatók Főiskolával kapcsolatos tanulmányi és szociális
ügyeinek megoldását.
- Segíti a hallgatók Főiskolához kötődő egyéb tevékenységének szervezését,
támogatja a hallgatók szak-mai, kulturális, sport és egyéb közösségi
tevékenységét.
- Együttműködik hazai és nemzetközi hallgatói szervezetekkel.
- Folyamatosan tájékoztatja a Főiskolai hallgatókat a FHÖK tevékenységéről,
a felsőoktatás és a Főiskola életével kapcsolatos kérdésekről, pályázatokról,
ösztöndíj- és álláslehetőségekről.
- Feladatát az intézményi, városi, megyei és országos szintű döntés-előkészítő
és döntéshozó testületek-ben látja el.
- Az egyes alpontokban felsorolt jogait és kötelezettségeit demokratikusan
választott képviselők útján gyakorolja.
A HÖK felépítése, bizottságok, intézményi és kari tanácsok
Intézményünkben az FHÖK Elnöksége jelenleg 10 fős (FHÖK elnök, 4 elnökhelyettes,
titkár és a kari HÖK-elnökök). Itt a főiskola egészét érintő kérdésekkel
foglalkozunk, tervezzük meg a következő évi ren-dezvényeket, programokat,
illetve az intézményi érdekképviselet is itt jelenik meg.
Ezen túlmenően minden karon működik hallgatói képviselet (3-3 fővel),
akik sokkal közvetlenebbül talál-koznak a hallgatókkal (már csak a hallgatók
alacsonyabb száma miatt is).
Az FHÖK állandó bizottságai a Kollégiumi Képviselőtestület (ez dönt
a kollégiumi felvételekről, fegyelmi ügyekről, fejlesztésekről), a Gazdasági
Bizottság. A legfontosabb intézményi bizottságok, melyekben az FHÖK
képviselteti magát: a Főiskolai Szociális és Ösztöndíj Bizottság (FSZÖB,
szociális ügyek), illetve a Kari Tanulmányi Bizottságok (tanulmányi
ügyek).
Minden kollégiumnak van saját kollégiumi bizottsága, akik szervezik
és segítik a kollégista hallgatók életét (beköltözés, rendezvények,
stb.).
Az intézményi Szenátus és kari tanácsok hallgatói tagjai közvetlenül
tudnak hatással lenni a főiskola és a kar legfontosabb döntéseire, így
fontos érdekérvényesítő és -képviseleti szerepük van.
Választások:
A HÖK-tisztségviselők közül a Kari HÖK-tagokat a hallgatók közvetlenül
választják meg (fontos, hogy minden hallgató választ és válaszható,
a jelöléshez 50 darab aláírás szükséges a karra beiratkozott hallgatók-tól)
2 évre. A választás érvényességéhez a hallgatók legalább egyötödének
a szavazata szükséges. A megvá-lasztott 3 hallgató maga közül jelöli
ki az elnököt, aki ezzel az FHÖK Elnökségébe és a Kari Tanácsba is bekerül.
Az FHÖK elnökét a Küldöttgyűlés (FHÖK választott tagjai, Kari HÖK tisztségviselők)
választja meg 2 év-re. A jelöléshez 100 db aláírásra szükséges. A megválasztott
elnök maga jelöli ki 5 közvetlen munkatársát, akiket a HV hagy jóvá.
Az intézményi Szenátus és kari tanácsok választott hallgató tagjait
szintén a Küldöttgyűlés választja, a jelö-lésekhez egyaránt 50-50 aláírást
kell összegyűjteni.
A kollégiumi bizottságokat a kollégiumba felvett hallgatók választják
meg, maguk közül, egy évre.
Fő rendezvények
Gólyatábor: mint minden főiskolán
vagy egyetemen, nálunk is ugyanazt a célt szolgálja. Az újonnan felvett
hallgatók ismerjék meg egymást, szokjanak össze, mielőtt még elkezdődne
a tanév, hogy amikor eltelik az első hét, ne érezzék magukat annyira
egyedül a főiskola falai között, hanem mindig legyen egy ismerős arc,
aki elmegy mellettük a folyosón, vagy beül velük egy órára. Szerencsére
nagyon sok gólya él is ezzel a le-hetőséggel, és nagyon szívesen ellátogat
a Gólyatáborba. Ami mindig van, az a rengeteg buli és pörgés! Minden
este jobbnál jobb Dj szórakoztatja a hallgatókat, és közben táncparkett
felszedés megy hajnalig. Persze a gólyák ehhez még (ilyenkor) nincsenek
annyira hozzászokva, ezért néha alul maradnak. Eközben a Rókák győzedelmesen
várják ki a hajnalt, amikor is beindul az ébresztés és a Gólyatábor
közkedvelt rádió-ja! Egész nap működik tanácsadás (a leendő fősulis
problémákkal, Neptun, tantárgyfelvétel, stb. kapcsolat-ban), sportos
programok, ötletes játékok, különböző vetélkedők, evés-ivás, bulizás
és persze a Gólyatábor fénypontja: a Gólyaavatás!!!
Amelyik gólya bevállalja ezt a kellemes, szűk egy hetet Tiszafüreden,
az azt hiszem csupa szép élménnyel és rengeteg mesélnivalóval tér haza
és kezdi meg főiskolás tanulmányait.
Gólyabál: a Gólyabál szintén hagyományos, évről-évre
megrendezésre kerülő programunk. Alapjában véve, bár a szó szerinti
báli hangulat jellemző rá, s öltözékükben ezt a vendégek is így érzik,
mindez nem zárja ki a lehető legszínesebb programkínálatot. A bál általában
mindig ősszel kerül megrendezésre, és talán ez az a program, ami a Gólyatábor
után újra össze tudja hozni a friss Gólyákat, hiszen a rendezvény főleg
nekik szól.
Egri Főiskolás Napok (eFeN): elmondható, hogy az eFeN
a Főiskolai Hallgatói Önkormányzat legna-gyobb, és egyben legszélesebb
tömegeket megmozgató programja. 2000 óta évről-évre, hagyományosan tavasszal
a Líceum udvarán rendeztük meg az Udvarbált, mely 2004 óta bővült ki
főiskolás napokká. Az évek során több neves előadóművész fogadta el
meghívásunkat és szórakoztatta főiskolánk hallgatóit: Búza Sándor, Vujitity
Trutko, Fábry Sándor, de bulizhattunk már a Quimbivel, Heaven Street
Sevennel, Bon-Bonnal, Zanzibárral, az Emil Rulezzel vagy az elmúlt években
a Tankcsapdával, Republic-kal, Kispál és a Borzzal vagy a Hoolgians-szel.
Mindezek mellett természetesen további programokat is kínálunk. Aki
úgy érezte, hogy énekes hajlamokkal volt megáldva az kipróbálhatta milyen
is az, amikor nagy tömeg előtt, for-ró hangulatban előad egy zeneszámot,
de rajz-vizuális kommunikáció szakos hallgatóink performance előadását
is láthattuk. A kézműves műhelyben mindenki találhatott kedvére való
elfoglaltságot, amikor pedig már besötétedett, akkor élvezhettük egy
helyi csapat "Tüzes játékát". És aki, kicsit pörgősebb zenére
vágyott, az hajnalig rophatta a Dj sátorban! Egy biztos, a hangulat
mindig kiváló volt!
Hallgatói Klub: népszerűbb nevén a HK (ejtsd: háká)
2004. márciusában nyitotta meg kapuit, ahol azóta a szorgalmi és vizsgaidőszak
minden hetében különböző kulturális és szórakoztató rendezvénynek ad
helyt. Az elmúlt bő egy év alatt koncertek, filmvetítések, foci- és
Forma-1 közvetítések, kézműves-műhelyek, táncházak, előadások és természetesen
fergeteges bulik helyszíne volt a 'C' épületben található klub.
Eszterházy Károly-bérlet: a Gárdonyi Géza Színház, az EKF Kulturális
Programigazgatója és a HÖK ösz-szefogása, hogy hallgatóink kedvező áron
nézhessék meg az aktuális évad legjobb előadásait.
EGAL CULT CLUB: eddigi legrégebbi kapcsolatunk az Egal
Cult Clubbal van, ahol havi rendszerességgel rendezünk HÖK-bulikat.
Az elmúlt években színpadra lépett már a Ladánybene 27, a Zanzibár,
az Anima Sound System, a Belga, a Heaven Street Seven, Tátrai Tibor
és Szűcs Antal Gábor latin zenéje, a Másfél, stb. A partinak pedig a
koncertek után sincs vége, hiszen mindig folytatódik a táncmulatsággal
- jobbnál-jobb zenékkel - az este! Közben, aki egy kis nyugalomra vágyik,
ellátogathat a Café-ba, ahol szintén hajna-lig szól, a kissé nyugisabb
zene. Ezeken a bulikon mindig teltház van, másnap pedig nagy örömmel
próbálja meg összeszedni ki-ki az előző esti HÖK-buli sztoriját.
Pályázatok
Az FHÖK a különböző témákban várja pályázataitokat.
Pályázók köre: a főiskolán érvényes hallgatói jogviszonnyal rendelkező
hallgatók, hallgatói csoportok.
Pályázati célcsoport: a főiskola hallgatói
Pályázathoz csatolni kell:
- Kitöltött pályázati űrlapot, amely letölthető (www.ektf.hu/hok), illetve
kérhető személyesen bármely HÖK irodában.
- Részletes költségvetést.
Kézzel készített dokumentumokat nem áll módunkban elfogadni. Pályázni
a Főiskolai Hallgatói Önkor-mányzathoz kell, legalább 10 munkanappal
a megvalósulást megelőzően. A pályázatok elbírálása a benyúj-tástól
számított 10 munkanapon belül megtörténik, melyről a pályázó értesítést
kap.
Szolgáltatások
Albérlet-szolgáltatás: 2004-ben indult,
keresőfunkcióval ellátott albérlet-adatbázis, melyben mindenki megtalálhatja
a számára ideális szállást.
Szálláshely-közvetítés: főleg kiegészítő képzésben
(levelező, esti, táv) résztvevők számára nyújt segítséget, hogy több
panzióval is kapcsolatban állunk, ahol kedvezményes szálláslehetőséget
kínálnak 1-2 éjszakára.
Hallgatói kalendárium: ez az a kiadvány, amit a kezedben
tartasz, mely reméljük hasznos társad lesz a hétköznapok során.
Diákkalauz: azokat az elfogadóhelyeket (üzleteket,
boltokat, szórakozóhelyeket, sportszolgáltatásokat) tartalmazza, ahol
diákigazolványod felmutatásával kedvezményt vagy ajándékot kaphatsz.
Hallgatói munka szervezése: a tanév során folyamatosan
van lehetőség munkát végezni a Főiskolánkon, melyekre a Főiskolai Hallgatói
Önkormányzat és a Hallgatói Centrum is szokott munkaerőt szervezni.
Letölthető dokumentumok: minden olyan formanyomtatványt
elérsz honlapunkon, melyekre főiskolás éveid során szükséged lehet.
Elérhetőségek
Szervezet |
Vezető neve |
Telefon |
e-mail |
FHÖK |
Sass
Dániel |
4199 |
hok@ektf.hu |
BTK
HÖK |
Bölkény
Gábor |
3066 |
btk@hok.ektf.hu |
GTK
HÖK |
Nádasdi
Anikó |
3066 |
gtk@hok.ektf.hu |
TKTK
HÖK |
Lakatos János Péter |
3093 |
tktk@hok.ektf.hu |
TTK
HÖK |
Benda
Georgina |
4199 |
ttk@hok.ektf.hu |
Szabályzatok
A Benneteket érintő legfontosabb szabályzatok egyaránt
megtalálhatóak a Főiskola (www.ektf.hu) és az FHÖK (www.ektf.hu/hok)
honlapján is.
Tanulmányi- és vizsgaszabályzat
Kollégiumi SzMSz
Hallgatói Jogorvoslati Szabályzat
Hallgatói Fegyelmi és Kártérítési Szabályzat
Hallgatóknak adható támogatások és fizetendő díjak, térítések
A főiskolai hallgatók részére adható támogatásokat az 51/2007 (III.26.)
Korm. rendelet alapján az Eszterházy Károly Főiskola hallgatóinak adható
támogatásokról és a hallgatók által fizetendő díjakról, térítésekről
szóló szabályzat határozza meg jelenleg.
A hallgatói előirányzat részét képező hallgatói normatívából tanulmányi
ösztöndíj, pénzbeli szociális támogatás, kiemelkedő szakmai, tudományos
és közéleti teljesítmény alapján megállapított ösztöndíj, egyszeri juttatás
adható. Továbbá a fent említett hallgatók a hallgatói előirányzat hallgatói
normatíván kívüli forrásai felhasználásával köztársasági ösztöndíjban,
tankönyv- és jegyzettámogatásban, diákotthoni elhelyezésben részesülhetnek.
Ezen támogatások a képzés szintjének megfelelően 4, 6, 8, 10 félévig
adható. Az első félévben csak pénzbeli szociális támogatásban, tankönyv
és jegyzettámogatásban, diákotthoni elhelyezésben részesülhetnek a hallgatók.
A tanulmányi ösztöndíj az előző félévben elért tanulmányi
átlag alapján differenciáltan megállapított támogatás, mely az első
év II. félévétől félévenként adható. Tanulmányi ösztöndíjat az kaphat,
akinek előző félévi tanulmányi átlaga szakonként az évfolyam szakonkénti
átlagánál legfeljebb 0,3-del kevesebb, de minimum 3,00, legalább 5 szakos
kreditet teljesített (beszámítás nélkül) és beiratkozott az új félévre.
Az évfolyamátlagot az új félévre beiratkozott hallgatók előző félévi
tanulmányi eredményéből szakonként kell megállapítani.
A pénzbeli szociális támogatásnak két része van: A
rendszeres szociális támogatásra a hallgatói normatívából elkülönített
keret 95%-a, míg a rendkívüli segélyre az említett keret 5%-a fordítható.
A rendszeres szociális támogatásra minden tanévben
szeptember végéig lehet a beiratkozott hallgatónak pályázatot beadni
a Főiskolai Hallgatói Önkormányzathoz. A pályázatok elbírálását az FHÖK
végzi.
A rendkívüli szociális támogatásra félévenként egy,
egy tanévben legfeljebb két alkalommal lehet pályázni. Az odaítélt támogatást
a soron következő állami támogatással együtt ki kell utalni a hallgatóknak.
A főiskola nappali tagozatos államilag finanszírozott első alapképzésben,
első felsőfokú szakképzésben résztvevő hallgatói pályázat alapján kollégiumi
elhelyezést nyerhetnek, melynek igénybevétele esetén térítési
díjat fizetnek. Pályázni a kollégiumi bizottsághoz lehet az FHÖK által
meghatározott időben. A kollégiumi felvétel egy tanévre (10 hónapra)
szól, melyet minden tanévben meg kell újítani.
A nappali tagozatos alap-, illetve mesterképzésben résztvevő hallgatók
két lezárt félév után Köztársasági Ösztöndíjban részesülhetnek,
ha az előző két félévben legalább 4,51-es súlyozott tanulmányi átlagot
értek el és legalább 55 kreditet teljesítettek.
Diákhitel
A Diákhitel fontos kiegészítő pénzforrás, jelentős
segítség lehet a tanulmányok alatt. Nagyon sok hallgató számára az egyetemi
vagy főiskolai élet természetes tartozékát jelenti. Ennek a kölcsönnek
a révén - felelős gondolkodással - gazdagabb és piacképesebb tudásra,
értékes tapasztalatokra, kapcsolatotokra lehet szert tenni. Ez később,
munkavállalóként jóval kedvezőbb karrierkilátást és jövedelemszerzési
esélyt jelenthet. A Diákhitel alapvetően eltér a megszokott banki hitelektől:
1. A Diákhitel felvételénél nincs hitelbírálat, nem kell jövedelem,
sem kezes, sem egyéb fedezet. Kevés kivétellel bármely hallgató igénybe
veheti (40 éves kor alatt).
2. A Diákhitel korlátozás nélkül bármire szabadon felhasználható, elkölthető.
3. Az állami tulajdonú Diákhitel Központ igen kedvező hiteleket vesz
fel, és azt adja tovább önköltségi elven, üzleti haszon nélkül a diákoknak.
Ennek köszönhető, hogy a Diákhitel a bankok szabad felhasználású forinthiteleihez
viszonyítva mindig kiemelkedően kedvező kamatozású.
4. Egy szemeszterre államilag támogatott képzésben maximum 150 ezer
forint (havi 30 ezer forint), költségtérítéses képzésben maximum 200
ezer forint (havi 40 ezer forint) vehető fel. A folyósítás, kívánság
szerint havi részletekben vagy szemeszterenként egy összegben történik.
Akár egy szemeszterre is kérhető.
5. Csak a tanulmányok befejezése utáni negyedik hónaptól kell a törlesztést
megkezdeni.
6. A törlesztés mindenki számára nagy biztonsággal teljesíthető. A törlesztőrészlet
minden más hiteltől eltérően alapvetően a jövedelemhez igazodik, annak
egy alacsony hányada.
7. A kötelezően fizetendő törlesztőrészleten felül költségmentesen teljesíthető
bármilyen előtörlesztés. Így visszafizetés futamideje szabadon alakítható.
8. A viszonylag csekély Diákhitel törlesztés önmagában nem jelent akadályt
későbbi hitelek (pl. lakáshitel) felvételénél.
A jó pénzügyi döntéshez alapos ismeretek és körültekintő mérlegelés
szükséges. A további részletek a www.diakhitel.hu honlapon találhatóak.
Egyéb hallgatói szervezetek az EKF-en
A Főiskolai Hallgatói Egyesület
Az EKF Főiskolai Hallgatói Egyesület 2003-ban alapított
társadalmi szervezet, melynek elsődleges célja a Főiskolánkon tanuló
hallgatók segítése pályázatok, szolgáltatások és rendezvények támogatása
által. Ennek egyik kézzel fogható eredményét tartod a kezedben is, hiszen
a Hallgatói Kalendáriumot is az egyesület adja ki. A rendezvények sorából
kiemelkedik a 2005. évi EFOTT-on megvalósított "Fogyatékossággal
élők rész-vétele az EFOTT-on" mellyel több országos szakmai és
civil szervezet elismerését kivívtuk magunknak. Mindezek mellett az
egyesület vezeti a Főiskola gyűjtőszámláját is, amelyen keresztül tudod
intézni a NEPTUN-os pénzügyeidet.
A Kepes György Szakkollégium
A főiskola a szakkollégium működéséhez szükséges kollégiumi
férőhelyeket és tárgyi eszközöket az Almagyardombi Kollégiumban biztosítja.
A szakkollégium célja, hogy megfelelő feltételeket biztosítson és keretet
nyújtson tagjainak az igényes szakmai és tudományos munkára, széleskörű
szakmai- és közismeretek megszerzésére, reális és kritikus társadalomszemlélet
kialakítására, aktív és felelős közéleti tevékenységre.
A szakkollégium tagjai lehetnek bent lakó és külső tagok. A szakkollégiumba
az államilag finanszírozott nappali tagozatos első alapképzésben részesülő
felsőbb éves hallgatók, valamint a férőhelyszám öt százalékának erejéig
költségtérítéses, illetve helyben lakó hallgatók vehetők fel, akik nyílt
felvételi eljárás alkalmával a közgyűlés által megállapított követelményeknek
megfelelnek.
Programjaink: táncház, sport, Görbe Bögre Teaház
Ezek mellett két nagy rendezvénnyel is képviseltetjük magunkat a hallgatói
közéletben. Az egyik, a Tavaszi Művészeti Találkozó, amely a kulturális
élet minden területét átfogó programsorozatával egy teljes napot áldozott
a művészeteknek Hasonló rendezvény a Szakkollégiumi Nap, ahol az összes
szakkollégiumi program koncentráltan jelenik meg.
Diáktanácsadó és Programszervező Iroda
Irodánk megalakulásakor célul tűzte ki, hogy az EKF
hallgatóit érintő tanulmányi, gazdasági, kulturális, szociális és szabadidős
információkat minden hallgató számára elérhetővé teszi. Ezáltal kívánjuk
elősegíteni, hogy a hallgatók megfelelő tájékozottsággal rendelkezzenek
lehetőségeikről, amely megkönnyíti eligazodásukat, illetve hatékony
közreműködésüket a főiskola életében. Továbbá elősegíti a város kulturális,
oktatási, sport- szabadidős és ifjúsági intézményeivel, rendezvényeivel
való kölcsönösen előnyös együttműködést. A Diáktanácsadó Iroda 25 fővel
- főleg szociálpedagógia szakos hallgatók - kezdte meg működését, akik
a mai napig is társadalmi munkában végzik tevékenységüket. Létrehoztunk
egy információs adatbázist a fent leírt céloknak megfelelően.
Irodánk 4 fő blokkból áll, amelyek igyekeznek a felmerült hallgatói
igényeket minél szélesebb körben kielégíteni: tanulmányi és
egyéb információk; karrier-tanácsadó; Kortárs-Kapocs; Party Service.
Programjaink: Hallgatói sport; FilmesTEa; Videoklub; Játszótér;
Álláskeresést és elhelyezkedést elősegítő speciálkollégium
Hallgatói Centrum
A Hallgatói Centrum 2006. szeptember 1-jén kezdte meg
a működését az Eszterházy Károly Főiskola ‘B’ épületének aulájában.
A központ 2 részből áll. Az egyik az ügyfélszolgálati tér, ahol a folyamatos
ügyintézés történik, és ahol a hallgatók saját társaiktól kérhetnek
segítséget, információt. Illetve az irodahelységből, ahol a koordinátor
dolgozik, feladata a különböző hallgatói szervezetek működésének összehangolása,
segítése.
A Hallgatói Centrumban dolgozó hallgatók egyrészt az FHÖK, valamint
a Kari Hallgatói Képviseletek tag-jai közül kerülnek ki, de fontos szerep
hárul bizonyos szakokhoz kapcsolódó gyakorlaton résztvevő hallga-tókra
is.
A központ célja közé tartozik a tanácsadói munka, ezen belül életvezetési,
szociális tanácsadás, pályata-nácsadás valamint a tanulmányi tanácsadás.
A hallgatók munkapiaci szerepének erősítése érdekében a Centrum nagy
hangsúlyt fektet a munkaerő kielé-gítésére és közvetítésre. Ezért folyamatosan
képzéseket szervez a főiskola hallgatóinak, így az érdeklődők részt
vehetnek kommunikációs és hatékony tanulást elősegítő tréningen. Végül
a szervezet más egységek munkáját is igyekszik segíteni, így Tanulmányi
és Információs Központ (TIK), a Hallgatói Önkormányzat, Diák Tanácsadó
Iroda valamint a külügyi tevékenységet is.
|